Member pking

A RsHun - Magyar Runescape Wiki wikiből

Alapvetően két csoportba lehet sorolni a member pk-kat a harc színhelye szempontjából. Az első csoportba azok a helyek tartoznak, ahol a ’békés’ (értsd: nem pkzás miatt a helyen lévő) miatt vannak pkerek. Ez nem azt jelenti, hogy ide látogatva őket kell megtámadni, az erre járók tekintélyes része csak azokra támad, akik szintén pkznak. Ide tartozik a Zamorak mage, a bandit camp, a green dragon-helyek beleértve a hill gianteket (gyakorlatilag az egész low lvl pking, hiszen egy-egy csapat végigjárja a world minden low helyét), az Agility Arena, az axekunyhó, a Rogue Castle és a Chaos Elementál. A másik csoport, ahol nagyrészt csak pk folyik, egy olyan hely, mely közlekedési csomópontként működik a magas wildyben, (természetesen egybeköti néhány pk csapat az axekunyhóból való kicsalással, az Agility Arenával, a Rogue Castleval és a Chaos Elementállal, azokkal a helyekkel, ahova az itt járó nem pkerek igyekeznek) a mage bank és környéke.

I. Csoport

1. Zamorak mage

A hely wilderness széli elhelyezkedése miatt itt nagyrészt egyéni pk folyik, esetleg kis létszámú, combat közeli csapatok (nagyobbnak értelme sincs mivel a terület single). Itt az ölésre két módszer van, a teleblock, vagy magas sebzésű special attack (elsősorban dds, ebből többet is lehet egymás után). A leghatásosabban egy teleblockos mágus és egy ddses-ice barrages mágus-harcos tud itt működni (minél közelebbi combat). Az itt pkzók fele a runecrafterekre támad, másik fele rájuk vadászik. A prayer, fegyver és kaja nélküli runecrafterekre támadni és a te hasznodhoz (glory) képest óriási veszteséget (pouchokat visszaütni elég sok idő) okozni nem túl etikus.

2. Bandit Camp

Magasabb szintű harcosok kedvelt training helye. Aki nem rájuk vadászik nem éri meg bemenni (az átvonuló csapat számára egy lehetséges ki-bejáraton meg lehet látni a pkereket), aki pedig ellenük indul, az legyen jól felkészülve, jó páncélzatú és sokat gyógyító kajával ellátott harcosok járnak csak be.

3. Green dragonok E címszó alatt értendő az egész 10-30 wilderness, hiszen azok a pkerek akikkel itt találkozol minden valószínűség szerint ezeket a helyeket ellenőrzik. A Zamorak magehez képest itt előfordulhatnak nagyobb csapatok, és fontos szerepet kapnak az íjászok is, ajánlott, ha a mágusokat ők ölik (barrages íjász-mágus még jobb). Itt már útközben előfordulnak multihelyek is, bár mint memberen mindenhol itt is a single harc dominál.

4. Agility Arena, Chaos Elemental, Axehouse, Rogues Castle A mage banktól keletre illetve nyugatra találhatóak. Ezek azok a helyek, ahol nem csak teleblockkal lehet érvényesülni, bár mage bank közelsége miatt itt is ajánlott. Mindkét helyre felderítőt kell küldeni, az Agility Arenaból könnyen kilogolhatnak míg a csapat átmegy az akadályokon, az elementál pedig csúnyán sebez, időnként át is dob gdshez (felderítő magic prottal menjen!).


Mage Bank A területbe beleértendő a két lever (Ardougne és Bank) közti terület és az ezektől keletre lévő kisebb multi, egybeköthető I/4el. A leverek közelsége miatt itt is kötelező a teleblock. Nagyobb csapat esetén mindig a teleblockos kezdjen, utána erősen ajánlott valaki, aki tud fagyasztani. Csapattal való találkozás esetén meg kell próbálni létszámfölényt kialakítani. Erre jó módszer, ha a párok kialakulása előtt elkezd néhány előre megbeszélt ember menekülni (a cél nem a menekülés, tehát nem szabad elszakadni, és lehetőleg az elején jól láthatóan menekülni - tehát nem az ellenkező irányba, mint ahonnan jöttek), így ha többen veszik az üldözőbe, mint maradnak, máris megvan az előny. Ez azért lényeges, hogy bajban lévő társunknak segíthessünk, és mert ki tudjuk választani ki a megfelelő ellenfél 1-1 ellenség számára (az első káoszban könnyen íjászokkal keveredhet össze a mágusunk, harcossal az íjászunk, vagy mágussal a harcosunk, pedig célunk a pking triangle kihasználása) Egy menekülőt elég, ha egy ember üldöz. A széteső ellenséges csapatból a teleblockosoknak minél többet blockolni kell – hogy az összeszokatlan váltás miatt ne meneküljön el a célpont, az átadás előtt le kell entanglezni/fagyasztani. Ha minden hiába, az ellenfél mégis győzelemre áll és el kell menekülni, nem lefelé kell indulni. Semmi esély elérni még a teleporthatárt sem. Ha nem vagyunk teleblockolva az egyik lever nyújthat megoldást, ha igen, a térképen feltüntetett kunyhóba kell futnunk. Itt le a lépcsőn, és az agresszív szörnyekre bízhatjuk az ellenfelet, míg mi logoutolunk / ki x-eljük az ablakot (csak akkor tehetjük, ha már njk támad, ha még a játékos ez olyan mintha meghalnánk!!!!!!). Váltás után ajánlott alacsony szintű felderítő használata (egy 110+ostól már elmenekülhetnek amint meglátják), ha van ellenség a teleblocker következhet, a csapat csak ezután ( a teleblocker ne spóroljon az entanglekkal, nem szabad hogy elmeneküljön a célpont, mielőtt a csapat odaér). Mindig gyorsan kell rendeződni, a mapon akár 4-5 pont is riasztó. A legnagyobb hiba, ha a csapat rárohan az ellenségre, a teleblockernek ilyenkor nincs ideje blockolni, mert azonnal elportol a célpont.


Általános tanácsok 1. Egyénszinten A ’tiszta’ kasztok számára memberen nem terem sok babér. Alkasztnak fontos a mágus a fagyasztása és a teleblock miatt (mint megfigyelhetted ezek nélkül minden member pk helyről elég egyszerű kifutni/kiteleportolni). Célszerű nem csak fegyvert de cserepáncélzatot is vinni (jobban megéri, mint az a pár kaja, hiszen nem mindegy hogy mindig a max hiteket kapod vagy azért véd is valamit (íjász ellen máguspáncél és mágus ellen harcospáncél katasztrofális, ebben menekülni szinte biztos halál). Ha fegyveredet lehet mérgezni, tedd meg. Ne indulj el pkzni megfelelő kaja és potionok nélkül. · Harcos: -super set (super attack, strenght, defence) illetve prayer vagy super restore kötelező, antipoison és super energy ajánlott. · Íjász: mint harcos, super attack és strenght helyett ranging potion · Mágus: mint íjász, ranging potion helyett magic potionre akkor van szükség, ha közelében vagy egy varázslatnak melyet használni szeretnél (teleblock, ice blitz vagy barrage). Nem mágusoknak jó teleport az ectophial, csak egy helyet foglal az inventoryban.

2. Csapatszinten Nagy csapatlétszám esetén szükség van több teleblockerre is. Multiban, ha erős mágusokkal rendelkezik a csapat nem ajánlott a harcosoknak a rárohanás (a barrage nem válogat), ilyenkor is szembesülhetünk milyen fontos a többkasztúság – harcos és mágus ugyanis teljes erővel itt nem működhet együtt (előzetes egyeztetés alapján vagy harcos nem támad, vagy mágus csak blitzet használ). A fegyelem fokozottan érvényesül memberen (mage bank részt olvasd el, ha máshol pkznál is). Váltás mindenképpen singleben, egy olyan helyen legyen, ahonnan a környéket elég jól be lehet látni de nehezen lehet támadni (ergo dombtető, nem árt ha csak 1 oldalról megközelíthető). Sose ragadjon el minket a láz, hagyjuk, hogy teleblocker illetve fagyasztós támadjon először és üldözéskor.

Paintedwild.JPG